Bruckner Győző (Felsőlövő, 1877. július 27. – Budapest, 1962. április 7.) jogász, jogakadémiai tanár, az MTA tagja (1926-1949).

Élete és munkássága

Középiskolai tanulmányait a felsőlövői, késmárki és soproni evangélikus líceumban, egyetemi tanulmányait pedig a budapesti tudományegyetemen végezte.

1901-1902 között a 23. tábori vadászzászlóaljnál egyéves önkéntes katonai szolgálatot teljesített.

1906-ban vette feleségül Farkas Gizellát, négy gyermekük született.

1914. augusztus 1. és 1918 december 10. között harctéri szolgálatot teljesített, több katonai kitüntetést szerzett.

Tanári pályáját 1902. október 1-jén az eperjesi evangélikus kollégiumban kezdte, majd 1903-tól 1920-ig az iglói evangélikus főgimnáziumban működött. 1910-ben az eperjesi evangélikus jogakadémia magántanára lett.

1914-ben egyetemi magántanári képesítést szerzett és a debreceni egyetem magántanára, majd 1920. szeptember 1-jétől pedig az Eperjesről Miskolcra menekült jogakadémia nyilvános rendes tanára lett. 1926-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai sorába választotta.

1914-ben hosszabb időn át tanulmányokat folytatott Párizsban, az első világháború után pedig tanulmányutat és levéltári kutatásokat végzett Németországban, Svédországban és Olaszországban, valamint Bécsben, ahol mint a Történelmi Kutató Intézet tagja ugyancsak hosszabb időn át végzett levéltári kutatásokat.

1923-1945 között a miskolci jogakadémia dékánja volt, ez idő alatt teljesen átszervezte és magas tudományos szintre emelte a jogakadémiát.

1925-ben szerkesztésében jelent meg a Confessio Augustana hitvallás négyszázadik évfordulójára kiadott Berzeviczy Emlékkönyv, amely Lipcsében német nyelven is megjelent.

1926-ban elindította és szerkesztette a Miskolci Jogászélet című, első vidéki tudományos jog és államtudományi szakfolyóiratot, valamint a Miskolci Jogakadémia Értekezéseinek Tárát és a Miskolci Jogászélet Könyvtárát.

1941-ben a szegedi egyetemen a szakirodalom művelése és az egyetemi oktatás terén szerzett érdemei elismerésül megkapta az egyetemi nyilvános rendkívüli tanári címet. Széles körű történeti, jogtörténeti és egyházjogi irodalmi munkásságot fejtett ki.

Mint jogtörténész a magyar jogtörténetírás folklorisztikus irányzataival, főleg a felvidéki városjogok egyes intézményeivel, mellette protestáns egyháztörténettel is foglalkozott.

Nagyban az ő érdeme is, hogy Rákóczi és bujdosótársai hamvaival Thököly Imre hamvai is hazakerültek és melyeket éppen Késmárkon helyeztettek örök pihenőre, mivel cikkeivel ide irányította az illetékes körök figyelmét.